... két és fél évvel ezelőtt:
Luca kutyánk 8 éves törpeuszkár. Kényelmes, magának való, nincs oda a hosszú sétákért, de még a rövidekért sem, igazából, ha lehet, csak annyi időre dugja ki az orrát a szabadba, amíg szükségét elvégzi. Öreglányos allűrjei ellenére azért jófej egyénisége családunknak.
Ahogy Marci, legkisebb fiúnk egyre nagyobbá és ezáltal önállóbbá vált, úgy éreztük, Luca mellé jöhetne még valamilyen társ, valami gondozni való kis lény közénk.
Addig-addig törtük a fejünket azon, hogy milyen legyen a másik kutyusunk, amíg arra jutottunk, a legjobb lesz Marcinak egy akvárium, sok-sok hallal. Na, ez éppen olyan hihetetlen sikert aratott, mint amikor én sokéves kutya utáni könyörgésemnek köszönhetően szüleimtől születésnapomra kaptam egy papagájt…
Eltelt fél év, s a kezdeti akváriumi izgalmak (szül-e a guppi, vagy csak túlette magát, meg ilyenek) alábbhagytak. Az etetés rituáléja is már csak számomra hozott kellemesen meditatív perceket…
És akkor újra gondolkodóba estünk. Mérlegeltünk, hánytunk-vetettünk, ésszel gondoltuk végig a dolgokat - majd az érzelmeink döntöttek: vizsla kölyök költözött hozzánk. Alig múlt hét hetes, csodaszép, kutyababa. A gyerekek elolvadtak a látványától, babusgatták, szeretgették, etették, itatták – aztán elmentek aludni. Mi meg egész éjjel felváltva vagy éppen egyszerre virrasztottunk, simogattuk, próbáltuk számára megkönnyíteni a szüleitől és testvéreitől való elválás óráit.
És igen, azóta is nagyon sok gond van Rozsdással, és tudjuk, ez így is marad egy darabig. Azonban, most már a gyerekek is tudják, hogy felelősséggel tartoznak érte. A három és fél éves Marcinak sem probléma, ha fel kell mosnia a kis tócsákat, megtanult odafigyelni arra, hogy ne maradjon üresen a vizes tálka, és amikor tudja, ő teszi Rozsdás elé az ételt. Nem probléma számára, ha saját kényelme elé kell helyeznie kis barátját, kedvenc játékát is félbehagyja, csak hogy vele lehessen.
Mindig, mindenhová magunkkal visszük, programjainkat úgy alakítjuk, hogy velünk jöhessen – felborult, feje tetejére állt az életünk, de a boldogságunk határtalan, főleg, ha Marcipánt és Rozsdást együtt látjuk.
